2017. október 10., kedd

Újvidéki Takarékpénztár

Vasárnap egy gyors Zenta-Belgrád-Újvidék-Zenta-Szeged utat tettünk meg, így túl sok év után ismét volt alkalmunk sétálni röviden Újvidék belvárosában. Nem terveztem, de ha már ott jártunk, akkor körbefotóztam két Baumhorn Lipót épületet, melyek közül egyet mutatok be most. Ismét kakukktojás tehát: nem magyarországi Dél-Alföldi műemléket láthatunk most. Már szabadkoztam a témában korábban, ugyanazok elmondhatóak most is, mint a zentai Royal szálló kapcsán; inkább átírom a blog leírását, hogy ne kelljen többet. Tanulságok, feljegyzések magamnak: mindenképpen érdemes újralátogatni az épületet fotóállvánnyal és több idővel felvértezve, és valahogy bekéredzkedni a folyosókra.

Galéria
(Katt a képre)
Szemle időpontja:2017. október
Cím: Újvidék (Novi Sad), 21000, Trg slobode 7, Szerbia
Térkép/felülnézet:





Leírás: Az alábbi leírást a Gerle János által szerkesztett Alföldi szecesszióból (Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. Debrecen. 2008) idézem. Az egyes épületleírások szerzőit csak összesítve nevesítik, én Demeter Gábort sejtem a vajdaságiaknál, így ennél a leírásnál is. "Főhomlokzatával Újvidék főterére néz a szecesszió stílusjegyeit hordozó kétemeletes saroképület. Baumhorn Lipót tervezte a zsinagógával párhuzamosan. Az épületnek a klasszikus formák használata, a szimmetria, hatalmas, több szintet átfogó oszlopok, szintenként változó kialakítású ablaknyílások kölcsönöznek középülethez illő tekintélyt. A főpárkány feletti timpanont, az ablakmellvédeket, a baloldalra húzott főbejáratot, a lizénákat gazdagon borítják a Baumhorn építészetére jellemző stukkódíszek: indázó fonatok, növényi motívumokból stilizált, a historizmus és szecesszió határterületén mozgó felületkitöltő mintázatok. A magas manzárdtető gerincén végigfutó szecessziós csipke, a klasszikus építészeti tagozatok új formákkal történő kialakítása az épületet inkább a szecesszióhoz kötik."

Kiegészítések, megjegyzések: Érdemes megfigyelni a sokszor visszatérő méhkaptár motívumát, ami a szimbolizmussal kacsingató szecesszió egyik motívuma (ld. még: Reiss Zoltán által tervezett Kaszinó és Takarékpénztár Magyarkanizsán, 1907-08). Baumhorn Lipót pár évvel korábban Szegedre is tervezett hasonló léptékű takarékpénztárat, ahol ez a motívum szintén megjelenik, amellett, hogy ott a funkcióra a középrizalit orommezejének betakarítást bemutató plasztikája is utal. Baumhorn Lipót munkái legfőképpen zsinagógái révén szinte az akkori Magyarország egészét lefedték, ám világi épületei - néhány fővárosi példától eltekintve - leginkább a Temesvár-Szeged-Újvidék háromszögben helyezkednek el, így kiemelt fontosságú szecessziós építésze a régiónak.